több óra alapos kutatómunka után sem találtam 3 szem banáncsipsznél többet egy kiló gyümölcsösnek hirdetett zabpehelyben, melyet egészséges nassolnivaló címén vásároltam.
most itt van nekem egy kiló színtiszta zabpehely, amit mellesleg utálok.
egyébként meg hívjatok nyugodtan hamupipőkének, esetleg fizetéskiegészítésként vállalok lencse-borsó vagy mák-dara válogatást...
*ápdét: leltem egy szem mogyorót, első örömömben be is kaptam, kár, hogy avas volt...
ügyfélszolgálatos munkakörben nem nagy előny mizantrópnak lenni.
mellettem vannak ketten is.
nem is tudom, hogy ez kinek rosszabb...
vajon hova a rákba tud eltűnni nyom nélkül egy rondasárga, bazinagy iratrendező egy iratrendezőktől és iratrendezőnek való búvehlytől egyébként tökéletesen mentes helyen?
és nincs meg bazmeg.
hülyékkel baromi nehéz szót érteni.
ne is nagyon próbálkozz, mert a végén úgyis te leszel a hülye...
életem legszebb egy hónapja volt ez...
a "na és mit csináltál a szabadságod alatt" kezdetű kérdésre én azt fogom válaszolni, hogy híztam.
kicsit ingerszegény a környezet....
nem stílusom a családi körben (főleg nem máséban) történő lerészegedés fényes nappal, de biztos a kurva meleg és a kurva sok házipia az ok, múlt héten mindenesetre sikerült egy alapos pohárfenekérenézést abszolválnom. pedig ártatlan nagyszülői látogatásnak indult, nem is saját nagyszülők, hanem ideskedvesé, szóval olyan kis decens, fasírtozós-horgoltterítőmegcsodálós-narancsleves-egyélmégédeslányomozós projektnek tűnt, ehhez képest lett belőle egy váratlan, ámde hibátlan berúgás. nem tehetek róla, hogy nagypapa előkapott legalább 10 féle házi készítésű pálinkát és bort (ezek bazmeg a vaskaróból és libaszarból is főzetnek), én meg puszta udvariasságból végigkóstoltam őket. sajnos ideskedves nem tudott időben megmentésemre sietni, valahol ott kapcsolódott be a dologba, hogy megyenmárahajnalcsillag és mégaztmondjákrészegesvagyok, mert nagyapa sem viselte jól a piálást. én mondjuk itt már éreztem, hogy baj lesz...igen, helyzetfelismerő képességemen az alkohol csak kicsit ront...
hálistennek nagypapi danolása (és későbbi horkolása) jótékony homályt borított a folyamatos csuklásomra (mint a gegfilmekben bazmeg) és koordinációs zavaraimra...
amióta szabadságon vagyok, azóta esik az eső. ez már több évre visszanyúló hagyomány.
megettem fél tábla csokit. kár, hogy egy 20 dekás tábla volt....
toriamos.
tegnap felhívott a régi lakótársam, két éve tartozik pár ezer pénzzel, gondolta eljött az idő rendezni a tartozását. ezt feltétlenül egy több órás társas együttlét keretein belül képzeli el, úgymint mozi, miegymás, de mondtam neki, hogy a múlt történéseit figyelembe véve szerintem jobban járnánk, ha az összeghez hozzácsapná azt a pénzt, amit a szórakoztatásomra szánt, legalább megkímélhetné magát a megjegyzéseimtől.
csak úgy mondom, hogy azt a széket nem a szél fújta az ajtóba, tehát nem kell idehozni nekem...
cseppfolyós halmazállapotba léptem át.
kolleganőm merő jószándékból, meglepetésszerűen hozott nekem automatás kávét, úgyhogy merő jószándékból, meglepetésszerűen fogom cserébe lehányni.
mondtam már, hogy utálom a meglepetéseket?
ma reggel sikerült felgyújtanom a konyhában a függönyt. kicsit sokkolt a dolog, konkrétan pár másodpercig csak mozdulatlanul bámultam a parázslást. mondjuk esztétikai kár nem történt, gyönyörű nájlon csipkecsodáról van (volt) ugyanis szó.
egyébként meg biztos nagyon szép vagyok ma, mert egy gyakorlatilag aszexuális férfi (amióta ismerem még csak célzást sem tett soha párkapcsolatra, annak hiányára, szexre, blikkes cicis nőkre, miegymásra) közölte köszönés helyett, hogy de csinos vagy ma.
másrészt viszont évek alatt sem fogok hozzászokni ahhoz, hogy ha a nyilvánvaló állapotot (négy gépből három foglalt, logikusan egy szabad) verbálisan is megerősítem (igen, igen, annál a háromnál ülnek, a negyedik gép szabad és be is van kapcsolva), akkor a páciens csakazértis elkezd keresgélni szabad gép után (ez a helyszínt ismerve önmagában is nonszensz), majd ismét tudomására hozom, hogy ott az a gép, ami előtt nem ül senki, na, oda mehet, és lám, be is van kapcsolva, na, ő végre leül elé, én felsóhajtok, hogy dejóvégre, de a csekélyértelmű illető csakazértis bekapcsolja. és csodálkozik. (ennél persze csak az jobb, amikor ki van kapcsolva és én erre külön felhívom a figyelmét, de csak leül és vár, nyilván a messiásra, vagy godotra, vérmérséklettől függően 1 perctől 5 percig is képesek mereven bámulni a sötét képernyőt, amíg én elfojtott röhögéstől - vagy emelkedő vérnyomástól - lila fejjel el nem ismétlem, hogy a gép ki van kapcsolva, ha ez eddig még nem lett volna elég nyilvánvaló).
